HELOBLUE! - Akadémia

Akadémia
Napjaink felgyorsult, digitális világában egy vállalkozást működtetni nagy kihívás és felelősség. Ma már alapvető elvárás, hogy a cégek a szervezetfejlesztés terén is innovatívan gondolkodjanak.
Ebből adódóan a képzés során betekintést kapnak a hallgatók a hazai vállalkozói szféra kihívásainak világába. A különböző témakörökben megvalósuló képzések elsődleges célja, hogy a résztvevőknek átfogó ismereteket nyújtson, hogy hogyan lehet innovatív és fenntartható szervezetfejlesztést végrehajtani, üzleti ötleteket generálni, ezen ötleteket sikeresen menedzselni, valamint a kapcsolódó célcsoportokat meghatározni. Emellett a vállalkozások betekintést kapnak abba, hogyan tudnak megfelelően felkészülni a HeloBlue! védjegy megszerzésére, ezzel is versenyelőnyhöz juttatva cégüket. A HeloBlue! Akadémia képzései kiválóan alkalmasak az egyes európai uniós pályázatok, mint például a GINOP keretein belül meghatározott képzési követelmények teljesítésére, valódi értéket nyújtva a résztvevőknek.
Többek között kiemelt figyelmet kapnak azon ismeretek átadása, amelyek egy hatékony, modern marketing és értékesítési stratégia kidolgozásához szükségesek. A képzések a vállalkozások létrehozására, menedzselésére és az fenntarthatósági, innovatív megújulásra fókuszálnak. A képzési program résztvevői a vállalati gyakorlatban közvetlenül alkalmazható módszereket sajátítanak el az innováció menedzsment területéhez kapcsolódóan.
